2018
A verseny visszatért a BL Yachtclubba és új névadó támogatója lett a Herman Miller amerikai bútorgyártó személyében. A verseny, autós támogatója továbbra is a Volvo maradt, ahogy ezt az elmúlt 10 évben megszoktuk. Először csatlakozott az Ügyvéd Kupához az Active O2 fittness víz és Kiss Gábor villányi borász pincészete. Az egy éve alapított, prémium kiadványokra szakosodott Artbeet könyvkiadó tavaly megjelent díjnyertes első kötetét, Bezzegh Éva 12 hónap című, szezonális salátákat bemutató könyvét hozta el az Ügyvéd Kupára a minőségi gasztronómia és a dizájn szerelmeseinek legnagyobb örömére. A regattát, a Lichy Ügyvédi Iroda nyerte a Gardazzurrával. A legjobb ügyvéd kormányos dr. Prédl Tamás lett öt év után ismét.
2017
Ismét egy új helyszín, Balatonfüred adott otthont a tizenkettedik Ügyvéd Kupának, melynek továbbra is az OTP és a Volvo voltak a főtámogatói. A versenyt, Litkey Farkas Kékszalag győztes katamaránja nyerte, míg az ügyvéd kormányosok versenyében dr. Száva Tamás ügyvéd volt a legeredményesebb. A regatta mindkét versenynapja izgalmas küzdelmet produkált, jó hangulatban telt a háromnapos rendezvény. A kiírót dr. Bánáti János fővédnök és dr. Zimnic János képviselték.
2016
Tizenegyedik alkalommal Balatonszemes volt a verseny házigazdája, a Balatoni Hajózási Zrt. jóvoltából Balatonlelle és Aliga után Szemes is beírta magát az Ügyvéd Kupák történetébe. 2016-ban sem változott a verseny főtámogatóinak személye, az OTP és a Volvo közel egy évtizede áll az ügyvédek vitorlásversenye mellett. A legjobb ügyvéd kormányos dr. Hajdú Balázs kartárs lett. Az ügyvéd vándorkupát sikerült megtartania a 2015-ös győztesnek, a hercegnővel (Principessa) versenyző Dr. Ugrin Tamás Ügyvédi Irodának. A Magyar Ügyvédi Kamarát dr. Bánáti János elnök és dr. Zimnic János az „Ügyvéd a kormánynál” verseny ötletgazdája képviselték.
2015
A tízedik jubileumi regatta több szempontból is különlegesre sikeredett, a legeredményesebb ügyvéd kormányosok versenyébe egyetlen olyan versenyző nem tudott beleszólni, aki korábban a dobogósok között volt. Dr. Simonfay Géza nyert, megelőzve a leghíresebb ügyvéd vitorlázót dr. Hajdú Balázst és nagy öreg dr. Pálinkás Pétert. Az ügyvédi kamarát dr. Kovács Kázmér elnökhelyettes képviselte, aki jelentős teljesítménynek értékelte, hogy az ügyvédek immár tízedik alkalommal mérkőznek meg egymással a Balaton vízén. A versenyt, a dr. Kaiser Kristóf kormányozta Principessa nyerte a dr. Ugrin Tamás Ügyvédi Iroda színeiben. A regattán, mely hagyományosan a Club Aligában került megrendezésre, közel 40 hajó és 200-220 versenyző vett részt. Az ügyvédek versenyét tízedik alkalommal is az OTP – Volvo páros támogatta, míg az ügyvéd kormányosok fődíját a Pethes Óra ajánlotta fel.
2014
A kilencedik regatta sem szűkölködött az izgalmakban. Nagy meglepetésre egy hölgy lett a legjobb ügyvéd kormányos. Dr. Perczel Márta professzionális vitorlázással hódította el a presztízs értékű címet és a vele járó Festina karórát. A verseny főtámogatói, hosszú évekre visszatekintően az OTP Private Banking és a Volvo Autó Hungária, akik biztosítják a regatta színvonalas lebonyolítását. Hasonlóan állandó a versenyhelyszín is, a Club Aliga stabil hátteret biztosít az egyik legnagyobb szakmai regattának. Az Ügyvéd Kupa, a Szecska Ügyvédi Irodához került, akik a Litkey Farkas vezette Kállay és Társai Ügyvédi Iroda csapatát győzték le. Harmadik helyen egy joghallgató Kaiser Kristóf végzett Soponyai Géza emblematikus hajójával az Avatarral. Wossala György az Európai Vitorlás Szövetség elnöke is részt vett a versenyen, a Pajor Ügyvédi Iroda színeiben.
2013
A nyolcadik alkalommal megrendezett verseny programjai kísértetiesen hasonlítottak az egy évvel korábbi regatta eseményeihez, hiszen a 2012. évi Ügyvéd Kupa az egyik legsikeresebb verseny volt az ügyvéd vitorlázások történetében. A bevált helyszínen sem változtattak a szervezők, a balatonvilágosi Club Aliga a Balaton egyik legalkalmasabb rendezvényhelyszíne 2013-ban is jól vizsgázott. A verseny meglepetésvendége Michelisz Norbert autóversenyző volt, aki mind a két versenynapon részt vett a regatta mezőnyében. A 2013-as esztendőben az Ügyvéd Kupa, a Kamocsay, Berta és Társai Ügyvédi Irodába került. Dr. Prédl Tamás harmadszor hódította el a legjobb ügyvéd kormányosnak járó díjat. A verseny színvonalát évek óta az OTP Bank és a Volvo támogatása szavatolja.
2012
A hetedik év ismét Balatonvilágoson, a Club Aligában köszöntötte az Ügyvéd Kupa résztvevőit. A verseny minden tekintetben a magas minőséget magában hordozó szakmai regatták egyike a Balatonon. Prémium minőséget képviselő hajók, profi kormányosok, szervezett ügyvéd csapatok és prémium termékeket kínáló partnerek jellemezték a hetedik ügyvéd regattát. Az OTP Bank és a Volvo mellett kiemelt támogatóként megjelent a Chivas és a Nespresso is. Az Ügyvéd Kupa borát 2012-ben a Polgár Pincészet szállította. A versenyt 2010 után ismét Erdélyi Béla rendezte. A Pécsi Ércbányász Modellező Klub látványos modellvitorlás versenyt és bemutatót szervezett ezzel is színesítve a parti programok sorát. Volt D-One bemutató és tesztvitorlázás valamint 2012-ben is megrendezte az OTP a hagyományos Privát Bank partit. A versenyt, a Gide Loyrette Nouel Ügyvédi Iroda csapata nyerte a Szentkirályi Principessa liberával, megszakítva a Csók és Társai Ügyvédi Iroda évek óta tartó nyerő szériáját.
Az Ügyvéd a kormánynál versenyt másodszor is dr. Prédl tamás nyerte az Admiral-X nevű hajóval.
2011
A verseny első alkalommal, a Balaton keleti medencéjében került megrendezésre, a Club Aliga volt a házigazdája a VI. Ügyvéd Kupa Nagyhajós Regattának. 2011-ben is az OTP Bank és a Volvo támogatták az ügyvédek legnagyobb sporteseményét. A Csók és Társai Ügyvédi Iroda ebben az esztendőben is győzni tudott megelőzve az Ecsedi és Ács Ügyvédi Irodát, valamint a Gergely és Társai Ügyvédi Irodát. Ebben az évben került kiírásra első alkalommal az ügyvéd kormányosok versenye, amelyet dr. Prédl Tamás nyert meg. Egészen biztos, hogy emlékezetes marad a 2011-es verseny, hiszen a Litkey Farkas kormányozta Lisa egy hirtelen jött viharban felborult ezzel elveszítve a versenyben vezető pozícióját.
A versenyt a korábbi évektől eltérően Dániel Gábor és a BHSE csapata rendezték.
2010
Az ötödik alkalommal megrendezett Ügyvéd Kupa Nagyhajós Regatta névadó támogatója ismét az OTP Bank volt, a vasárnapi futamot szintén a Volvo jegyezte. A versenyen öt vitorlázó olimpikon vett részt, Holovits, Gosztonyi, Székely, Litkey és Czégai valamennyien egy-egy ügyvéd csapatot irányítottak. A regattán 51 hajó vett részt, a szombati versenyt a Lisa nyerte, megelőzve a Sponsor Wanted-et és a Krajcárt. Az első és második helyezett hajó a Csók és Társa Ügyvédi Iroda színeiben versenyzett, a harmadik helyen a Gergely és Társai Ügyvédi Iroda végzett. A pályaverseny győztesei a Ladányi és Schönek Ügyvédi Iroda, a Kiss Attila Ügyvédi Iroda és a dr. Tekán Zsuzsanna ügyvéd csapatai lettek. A verseny ismét Lellén, a BL Apartments & Yachtclubban volt, melyet ebben az esztendőben is Erdélyi Béla rendezett. Médiatámogatók voltak, az Ügyvédek Lapja, az Ügyvéd Világ, a sailing.hu, a Porthole, és a Compass.
2009
Másodszor is az új lellei kikötőre esett a választás, miután a helyszín 2008-ban jól vizsgázott. Az időjárás ismételten nem könnyítette meg a rendezők dolgát, ugyan még pénteken ideális körülmények között megérkezett a versenyzők nagy része a BL Apartments & Yachtclubba, de már szombaton olyan időjárás köszöntötte a résztvevőket, hogy egyáltalán nem lehetett versenyt rendezni. A vitorlázás vasárnapra maradt, a versenyt a Csók és Társa Ügyvédi Iroda nyerte a Sponsor Wanteddel, megelőzve a címvédő Takács és Kiss Ügyvédi Irodák színeiben versenyző Siroccot. Az osztályokban az MVM Partner, a Bodnár Ügyvédi Iroda és a Halmos és Szigetvári Ügyvédi Iroda csapatai diadalmaskodtak. Versenyvezető Erdélyi Béla volt. A verseny főtámogatói az OTP Bank Nyrt. és a Volvo Autó Hungária Kft. voltak. Médiatámogatók az Ügyvédek Lapja, a sailing.hu és a Compass magazin lettek.
2008
A verseny kiírója ettől az évtől a Magyar Ügyvédi Kamara lett, a szervezési feladatokat a Lellei Vitorlás Egylet és az ugyvedkupa.hu Kft. vették át. 2008-ban több változás is történt, a szervezők a versenyt 2008. június 13-15. napjaira írták ki, szombaton túraversenyt, vasárnap pályaversenyt tartottak. Megváltozott a helyszín is, a regatta ugyan balatonlellén maradt, de már a BL Apartments & Yachtclub kikötőjében rendezték. A versenyvezető Igali Csilla volt. A rendezvény főtámogatói a Honda Hungary Kft. és az Opten Informatikai Kft. voltak, a médiatámogatók a Hajó Magazin, a sailing.hu és a Compass Magazin lettek. A versenyre 68 hajó nevezett, mely ismét a Sirocco győzelmét hozta a szombati napon, ebben az évben a Dr. Kiss Pál Ügyvédi Iroda csapatával. Vasárnap a pályaversenyen a Westport, a Rubin Hód és a Rapa Iti nyert az osztályában.
2007
A regatta az Aranysekli Vitorlás Versenysorozat részeként, 2007. június 16-ra kerül kiírásra a BAHART balatonlellei kikötőjébe. A verseny szervezésében közreműködött a Balatoni Hajózási Zrt. is. A versenyvezető Dániel Gábor volt. A rendezvény főtámogatói a Honda Hungary Kft. és az Uniqa Biztosító Zrt. voltak, médiatámogatója a Regatta Magazin volt. Az ügyvéd regattára 72 hajó nevezett, melyet a Sirocco nyert a Kovács, Barborják és Társai Ügyvédi Iroda színeiben.
2006
A szervezők 2006. június 24-re írják ki az ekkor még csak egy napos túraversenyt. A verseny helyszíne a balatonlellei BAHART kikötő. A versenyvezető Kiss Attila volt. A rendezvény főtámogatója a Honda Hungary Kft., médiatámogatója a The Explorer Magazin volt. Az első regattán 56 hajó vett részt, melyet a Faterka nevű Elan 333 hajó nyert.
2005
Az ötletgazdák, dr. Bodnár Imre és dr. Turi Attila ügyvédek kezdeményezésére a Lellei Yacht Club, a Magyar Ügyvédi Kamara támogatása mellett megkezdi az első Ügyvéd Kupa Nagyhajós Regatta szervezését.